Saját bizonytalanságunk

A féltékenységünk nem más, mint saját kishitűségünk. Félünk, hogy egy láthatatlan ellenféllel szemben alulmaradunk. Jön valaki, aki jobb, kedvesebb, magasabb, nagyobb mellű, okosabb, fiatalabb, mint mi. Igazából a többi nőre vagyunk féltékenyek, akik olyanok, amilyenek mi szeretnénk lenni. Nem azt látjuk, amit párunk szeret bennünk, hanem listákat gyártunk arról, mások mennyivel jobbak nálunk. Rettegünk, hogy szerelmünk mással boldogabb lesz, mint velünk. Félelmeink, elégedetlenségünk nyugtalanságot szül, görcsös ragaszkodást, amivel éppen elüldözzük, akit szeretünk, pedig mi csak megtartani szerettük volna.

A férfi közben értetlenül nézi a történéseket. Megismert egy vidám, jókedvű, elbűvölő nőt, aki egy idő után ideggyenge szörnyeteggé vált. Elvesztette saját életét, és hirtelen a közös életet úgy értelmezte, hogy rátelepszik a férfi életére, és most már minden perc közös lesz. Egyszerűen fojtogató, és persze, hogy a férfi, de fordított helyzetben egy nő is, szabadulni akar. Íme, elértük, amitől féltünk: szerelmünk talált egy másik kart, amely kedvesen öleli és nem görcsösen szorongatja.

Nem tudom, honnan ered az a tévképzet, hogy bárki is a miénk lehet. Sem birtokolni, sem elveszíteni nem lehet senkit, csak kiérdemelni, élvezni vagy eljátszani szeretetét, amivel megajándékozott.