A sokarcú szerelem

„Mind bolond, ki nem szeret,
Vágasson magán eret!„
   (Csokonai)

Szerelem - lehet, hogy csak egy palástolt, szépítő megnevezése annak az önző törekvésünknek, hogy saját vágyainkat kielégítsük? De akkor miért létezik plátói, eleve beteljesülhetetlen szerelem, vagy az oly gyakori szerelmi háromszög? Mi ez a rendkívül összetett érzelem, melyben gyakran teljesen ellentétes érzések ötvöződnek: vágyak, gyötrelmek, gyönyörök?
Mindannyiunknak mást jelent a szó: szerelem. Egyikünk számára ez csak egy „csöpögős“... elcsépelt szó, másikunknak az élet értelme. József Attilának epekedés, Adynak viaskodás. Petőfinek a felesége, Balassinak más felesége. Donjuanoknak kihívás, prettywomaneknek pénzkeresés. Szapphó költőnőnek a nők, a filozófus Platónnak a férfiak. Nárcistának önmaga, hippinek az egész világ. Félrelépő clintonoknak világra szóló botrány, lewinskyknek vagyon és hírnév. A „Büszke Férfi“-nek „sorscsapás“,  a „Büszke Nőnek“  önmegtartóztatás. A „Kemény Fickó“-nak liliomtiprás,  „liliomnak“ édes ábrándozás… Elemezhetnénk a végtelenségig, a lényeg úgyis az, hogy meghatározhatatlan, mert annyira sokarcú. Mert másnak, más helyen, más időben és más körülmények között egészen mást jelent.
Hatalma van az ember fölött. A szerelmest megváltoztatja: figyelmesebb lesz, kedvesebb,  segítőkészebb, néha szétszórtabb – és egy kicsit őrült. Gyakran a legracionálisabbak is fejüket vesztik, hát még a romantikusok! Előbb-utóbb minden ember rabjává válik, csak néha későn....
Miért kellene hát bármilyen definíciót keresnünk? Fölösleges. Úgyis mindenki saját bőrén tapasztalja meg, mi az, amiről rabjává vált férfiak és nők verselnek, mi az, amire az ember még öregkorában is gyakran emlékszik vissza: „Hát igen, azok a régi, szép idők…“