Ismertem egy fi�t, �s egy l�nyt,
Nem l�ttam m�g soha, n�luk szebb p�rt.
Oly boldogok,-s bolondok voltak egy�tt,
Vel�k a vil�g �sszes baj�t eltemett�k.
H�t ez a baj, hogy eltemett�k v�gleg,
S a fi� szem�ben a k�nnyek, a l�ny ut�n m�g mindig �gnek.
Mert sz�pnek indult szerelm�k,
De nem tartott oly sok�.
Elmondom most mi�rt, megcsalt�k egym�st.
J�tt egy fi�,-s csillog� szem�vel, oly sz�pen n�zett a l�nyra,
A l�ny csak figyelte, figyelt minden szav�ra.
A fi� k�rdezte velem leszel, dr�ga.
S a l�ny igent mondott, a kih�v�sra,
V�ge lett a nagy szerelemnek,-s elhagyta egyetlen kedves�t.
Szomor�an folytatom, ezt a mes�t,
Nem b�rta tov�bb, hi�nyzott a fi� nagyon.
Rengeteget s�rt, k�ny�rg�tt,-s j�tt egy �j alkalom,
Visszafogadta �t, �r�lt a sz�ve nagyon, mert tudta ez a fi� t�bb, mint a kincs, a vagyon.
Sz�p volt ism�t az �let�k, de megintcsak j�tt a v�gzet�k,
J�tt egy l�ny, ki elvette a fi�t.
Akkor m�r hi�ba s�rt, tudta nem lesz ki�t,
Hisz h�vta folyton,-s mondta neki.
Gyere vissza k�rlek, nekem nem kell m�s senki.
De nem j�tt vissza, soha t�bb� a fi�,
A l�ny csak v�rta, de hi�ba.
Hisz nem j�tt, kit sz�ve v�rna,
Nem tudott tov�bb �gy �lni, �rezte ennek meg kell t�rt�nni.
Felv�gta ereit, �rezte a v�gzet�t,
S ha m�r m�st nem tudott, h�t odaadta a fi�nak az �let�t!