Ezután a hét fejedelmi személy kijött Szittyaország földjéről, és nyugat felé elindult. Álmos vezér kijött pedig feleségével és fiával, Árpáddal meg a szövetséges népek megszámlálhatatlan sokaságával. Sok napon át puszta tájakon vonultak, a Volga folyón pogány módra tömlőn ülve úsztattak át, és sehol faluba vagy városba vezető utat nem találtak. Vándorlásuk közben vadhússal és hallal táplálkoztak, emberi munkával termelt ételt nem ettek. A táplálékot az ifjak vadászattal szerezték meg, ezért a magyarok a vadászathoz azóta is, egészen mostanáig, minden más nemzetnél jobban értenek. Hosszú vándorlás után Oroszországba érkeztek. Itt a kijevi vezér seregével megvívtak, az oroszokat és a kunokat megverték, és tőlük gazdag hadisarcot szereztek. Ezután Kijevből útnak indultak, és a kijevi oroszok vezetésével Ladomérba érkeztek, ahol Álmos vezér az övéivel három hétig vendégeskedett. A harmadik héten a ladoméri vezér a maga két fiát főjobbágyai valamennyi fiával együtt Álmos vezérnek kezesül átadta. Ezután Álmos vezér Ladomért elhagyta, és az övéivel Halicsba vonult. Amikor már egy hónapja Halicsban tanyázott, a város főemberei, akiknek fiai túszok voltak, kérlelni kezdték Álmos vezért és a nemeseket, hogy vonuljanak át a Havas hegységen, és Pannónia földjén szálljanak meg. Ők a tanácsot megfogadták és ismét útnak indultak. Nemsokára a hungi részen leszálltak, s azt a helyet, amelyet először elfoglaltak elnevezték Munkácsnak. Azt tartják, hogy azért nevezték így, mert nagy munkával érkeztek el arra a földre, amelyet annyira kívántak. Ott aztán eltöltöttek negyven napot, azalatt a fáradalmakat kipihenték, a földet jól megvizsgálták, és kimondhatatlanul megszerették. Ezután Álmos vezér és a főemberek Hung felé lovagoltak, mert a várat el akarták foglalni. Amikor a vár falai körül tábort vertek, egyszerre Laborc ispán, a vár parancsnoka kivágtatott a várból, és Zemplén felé menekült. De Álmos vezér és társai bevonultak Hung várába, ott a halhatatlan isteneknek nagy áldozatot mutattak be, és négy napon át szüntelenül lakomáztak. A negyedik napon pedig tanácsot tartottak, majd Álmos vezér az övéit esküre szólította, és még életében fiát, Árpádot vezérré és parancsolóvá tette.

 

 

Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, katonáit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték, és ez az elnevezés az egész világon mindmáig tart. Ezután Árpád vezér elküldte seregeit, és az egész földet, amely a Tisza és Bodrog között Ugocsáig terjed, minden lakójával együtt elfoglalta. Borsova várát megostromolta, a harmadik napon harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vitette. És minthogy több napon át ott tanyáztak, a vezér és társai látták, hogy a föld termékeny, mindenféle vadállatban bővelkedik, és a Tisza meg a Bodrog folyó halakban gazdag. Ezért ezt a földet kimondhatatlanul megszerették. Salán vezér a magyaroknak megüzente, hogy gonosz tetteiket tegyék jóvá, és a Bodrog folyón semmiképpen átkelni ne merészeljenek, mert különben a görögök és a bolgárok segítségével ellenük megindul, gaztetteikért megfizet, úgyhogy még hírmondó is alig marad, aki az övéihez visszatérve a szabadulás örömét elbeszélhetné. Salán vezér küldöttei pedig Zemplén vára felé mentek, a Bodrog folyón átkeltek, és a második napon Árpád vezérhez elérkeztek. A harmadik napon Árpád vezért uruk nevében köszöntötték, és az üzenetét elmondották. Ahogy a követek eltávoztak, Árpád vezér tanácsot tartott, majd ő is elküldte követeit Salán vezérhez. Gazdag ajándékot vittek magukkal, mindenből tizenkettőt. A küldöttek ebben a követségben előkelő személyek voltak: Ete apja Ónd, a másik meg Alaptolma apja Ketel. És harmadiknak elküldtek egy Tarcal nevű serény vitézt, hogy a vidéket kikémlelje. Az erdőn átkeltek, majd a Bodrog folyó mellett lovagoltak, és mintha pályadíjért futtatnának, gyors lovukon vágtatva, egy magas hegy csúcsára felnyargaltak. Tarcal mindenkit megelőzött, és a csúcsra elsőnek ért fel. Ezt a hegyet attól a naptól kezdve mostanáig Tarcal hegyének nevezték. Ekkor az urak a hegy tetejéről a földet minden oldalról megszemlélték, ameddig az emberi szem ellát, és ezt a földet kimondhatatlanul megszerették. A hegy tetején pogány szokás szerint egy kövér lovat levágtak, és nagy áldomást csaptak. Ezután Tarcal a visszatérésre engedélyt kapott, ezért katonáival Árpád vezérhez visszatért, hogy a föld gazdagságáról hírt adjon. Ezalatt Ónd és Ketel a Tarcal hegyéről levágtattak, és gyors lovaglással harmadnap Salán vezért Alpár várában, a Tisza mellett megtalálták. A tizedik napon Ónd és Ketel, miután engedélyt kaptak Salán vezértől, hazaindultak. Salán vezér két korsó vizet küldött velük meg egy nyalábot Alpár homokjának legjobb füvéből. Mindezt nevetni való tréfának szánta. Emellett Árpád vezérnek különböző ajándékokat is küldött, és a földet a Sajó folyóig minden lakosával együtt átengedte. Amikor így gyökeret vertek, akkor közös elhatározással és az ott lakók tanácsára kiküldték Borsot, Böngér fiát erős csapattal a lengyelek földje felé, hogy az ország határait megszemlélje, gyepűakadályokkal megerősítse egészen a Tátra hegységig, és alkalmas helyen várat építsen az ország őrizetére. Bors pedig, amikor erre engedélyt kapott, jó szerencsével elindult, a parasztokat összegyűjtötte, és a Boldva folyó mellett várat építtetett. Ezt a várat a nép Borsodnak nevezte, mert kicsiny volt. Bors a lakosok fiait túszul összeszedte, a mezsgyéket a Tátra hegyein felállította, ezután Árpád vezérhez visszatért. Néhány nap múlva Árpád vezér követeket küldött Bihar várába, Ménmarót vezérhez. Azt kérte tőle, hogy ősapjának, Attila királynak örökéből a Szamos folyótól a nyíri határig és a Meszesi-kapuig terjedő földet engedje át neki. Ajándékait is elküldte neki. Ménmarót vezér kegyesen fogadta őket, különféle ajándékokat adott nekik, de kérésüket semmiképpen sem akarta teljesíteni. Árpád vezér nemesei ekkor nagy haragra lobbantak, és mindjárt elrendelték, hogy nagy sereg induljon Ménmarót ellen. Lél apja, Tas vitéz és vele Előd fia, Szabolcs vitéz volt a sereg vezére, velük tartott Tétény is, Horkának az apja. A Tiszát a Ládi-révnél átúsztatták, de ellenséggel sehol sem találkoztak. Másnap a Tisza mentén, a Szamos folyó felé lovagoltak, aztán tábort ütöttek azon a helyen, ahol most Szabolcs van. A környék lakói önként meghódoltak előttük, mind a lábukhoz borultak, és fiaikat kezesül adták a magyaroknak, csak hogy bajuk ne legyen. Sokan már előbb elmenekültek, mert minden nép félt a magyaroktól, és rettenetes híreket terjesztett róluk. Néhány menekülő Ménmarót udvarában keresett menedéket, és elbeszélte, hogy jönnek a magyarok. Eközben Szabolcs, ez a nagyon bölcs férfiú a Tisza mellett egy helyet megszemlélt, és amikor látta, hogy várépítésre alkalmas, a köznépet összegyűjtötte, széles árkot ásatott, és nagyon erős földvárat építtetett. Ezt azóta is Szabolcs várának nevezik. A várat egy Ekölcs nevű nemes vitézre bízták, ők maguk pedig hadjáratra indultak. Szabolcs vezér a nagy sereget két részre osztotta: az egyiket Szabolcs és Tas vezér vezette, a másikat Tétény vezérre és fiára, Horkára bízták. Az a sereg, amelyet Szabolcs és Tas vezér vezetett, a Tisza partja mellett vonult, és nemsokára eljutott a Szamos folyó vidékére. Útközben minden népet meghódítottak, és a földet maguknak megszerezték. A Szamos folyó mellett, az ingoványok között Tas vezér árkot ásatott, és erős földvárat építtetett. Ezt a várat először Tas várának, később pedig Sárvárnak hívták.

 

 Az ott lakó nép Árpád vezérnek meghódolt, és azt kérte Tas vezértől, hogy vásárhelyet jelöljön ki számára. Tas vezér pedig a Nyírség és a Tisza között vásárhelyet rendelt, és elnevezte Tas vásárának. Innen továbbvonultak, s nemsokára Szatmár várához érkeztek. A várat három napig ostromolták, erős harccal elfoglalták, Ménmarót katonáit bilincsbe verték, és undok tömlöc fenekére vetették. Azután a lakosok fiait túszul összeszedték, a várat katonákkal megrakták, ők maguk pedig továbbindultak a Meszesi-kapuhoz. Ezalatt Tétény vezér is útnak indult, és fiával, Horkával a nyíri részeken átlovagoltak, az ott élő népet a Nyír erdejétől egészen az Omsó-érig maguknak meghódították. Onnan felfelé haladva egészen Zilahig eljutottak, és eközben senki rájuk kezet emelni nem merészelt. Még Ménmarót vezér katonái se harcoltak ellenük, hanem a Körös folyót kezdték őrizni. Amikor Tétény és serege a meszesi részekhez érkezett, ott találták Szabolcs és Tas vezért. Tétény, ez az okos férfiú egy furfangos embert, egy bizonyos Apafarkas-Agmánd apót elküldött, hogy az erdőntúli földet bejárja és kikémlelje. Amikor Tétény hallotta, hogy Erdély földje termékeny, a folyók medrében aranyat találnak, a hegyekben pedig sót ásnak, követeket küldött Árpád vezérhez, és engedélyt kért tőle, hogy az erdélyi Gyalu vezér ellen harcolhasson. Amikor Gyalu erdélyi vezér értesült arról, hogy Tétény serege közeledik, ő is összegyűjtötte katonáit, és nagy sebesen a magyarok elé nyargalt, hogy a Meszesi-kapuban feltartóztassa őket. De Tétény egy nap alatt az erdőn áthaladt, és az Almás folyóhoz elérkezett. Reggelre kelt Tétény már hajnal előtt, és seregét két részre osztotta. Az egyik részt felfelé küldte, hogy a folyón átkeljen, és Gyalu katonáit váratlanul megtámadja. Ez így is történt. Mégpedig, minthogy hamar átkeltek, a két csapat egyszerre támadott. Heves harc kerekedett - Gyalu katonái meghátráltak, közülük sokan elestek, mások pedig fogságba jutottak. Amikor Gyalu vezér ezt látta, hogy életét megmentse, kevesedmagával futásnak eredt. Vára felé vágtatott, amely a Szamos folyó partján állt, de Tétény katonái a Kapus patak mellett levágták. Amikor a föld lakosai uruk halálát látták, önként békejobbot nyújtottak, és Tétényt uruknak megválasztották, és hűségüket megerősítették. Attól a naptól fogva hívják azt a helyet Esküllőnek. Ezután Szovárd és Kadocsa, Hülek fiai és velük együtt Huba nagy sereggel az Ipoly folyón átkeltek. Másnap a Garam folyón is átmentek, és a Várad nevű földvár mellett a mezőn tábort ütöttek. Váradot elfoglalták, aztán három napig várták Böngér fia, Bors érkezését, mert őt küldte Árpád vezér nagy sereggel segítségül. Negyednapra Bors erős csapattal hozzájuk megérkezett; akkor a föld minden lakóját akkora félelem fogta el, hogy senki kezet rájuk emelni nem merészelt. Akkor ez a négy úr tanácsot tartott, és abban állapodtak meg, hogy a sereg egyharmada a föld lakosaival együtt a Zólyom erdőbe megy, és ott az ország határán kőből és fából nagy erősségeket állít, nehogy a csehek vagy a lengyelek az országba betörjenek. Ebből a célból Borsot küldték ki vitézeivel. Mikor a Garam folyó mellett lovagoltak, egy szarvas futásnak eredt előttük, és a hegytetőnek nekivágott. Bors nagy sebesen űzni kezdte, és a hegy tetején több nyíllövéssel megölte. Ezután a hegy tetejéről körültekintett, és látta, hogy várépítésre ez a legalkalmasabb hely. Sok várnépet összegyűjtött, és a magas hegy tetején erős várat emelt. A várnak tulajdon nevét adta, úgyhogyGyalu Bors várának nevezik. Eközben Salán vezér, amikor a magyarok tetteit és hatalmát megismerte, nagyon megijedt, hogy egyszer csak haragra lobbannak, és országából kikergetik. Ezért tanácsot tartott, aztán a görögök császárához, a bolgárok vezéréhez követeket küldött, és Árpád vezér ellen segítséget kért. Árpád vezér egész serege harcba szállt a görögök ellen. Amikor már sokan elestek a görögök közül, Salán vezér futásnak eredt, és hogy életét megmentse, Bolgárfehérvárba vágtatott. A görögök és a bolgárok is menekülni kezdtek, de annyira megrémültek a magyaroktól, hogy elfelejtették, melyik úton jöttek, a Tiszának nekifutottak, mert kicsiny folyónak gondolták, és mindnyájan odavesztek. Azt a helyet attól a naptól fogva Görögök-révének mondják. A győzelem után Árpád vezér és nemesei továbbvonultak, egészen addig a mocsárig mentek, amelyet Körtvély-tónak mondanak, ott is maradtak a Gyümölcsény-erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei az ország minden törvényét, valamennyi jogát elrendezték, hogy a vezérnek és főembereknek miképpen szolgáljanak, vagy az elkövetett vétkeket hogyan büntessék. Ott a vezér a nemeseknek falvakat adományozott a bennük lakókkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert szerét ejtették ott az ország minden dolgának. Ezután Árpád vezér és nemesei egészen Titelig mentek, és odáig minden népet, amely a Tisza és a Duna között lakik, igájuk alá hajtották. Azután a bodrogi részekre mentek, és a Vajas folyó mellett tábort vertek. Ezután egészen a Vaszil-kapuig mentek, majd innen kivonulva, a rácok földjét meghódították, és ennek vezérét sokáig vasra verve őrizték. Innen is továbbmentek, egészen a tengerig eljutottak, és a tengerparti népeket erőszakkal vagy szépszerével a magyarok vezérének, Árpádnak uralma alá hajtották. Spalato városát is elfoglalták, majd egész Horvátországot meghódították. Ezután az ott lakó nemesek fiait túszul összeszedték, és Árpád vezérhez visszatértek. Nem sokkal ezután Árpád vezér maga is útnak indult, vele tartottak az összes főemberek. A Duna mentén felfelé haladtak, és addig vonultak, míg egy hatalmas szigethez érkeztek. A sziget mellett tábort vertek, aztán Árpád vezér nemesei a szigetre behatoltak. Amikor látták, hogy a sziget földje termékeny, nagy örömmel örvendeztek, és mindjárt elhatározták, hogy a szigeten minden főembernek háza legyen. Árpád vezér nem is késlekedett: mesterembereket hívatott, és díszes, vezérekhez méltó házakat építtetett. Azt is meghagyta, hogy a lovakat a szigetre hajtsák, és ott a jó füvön legeltessék. Árpád vezér parancsát mindjárt teljesítették, ő pedig hívatta Csepelt, ezt az okos kun vitézt, hogy ügyeljen a lovakra és a csikósokra. Élete fogytáig ott élt a szigeten. Az ő nevének emlékezetére hívják azt a földet Csepel-szigetnek. Ezután Árpád vezér a szigetről kivonult, és tábort vert Soroksáron túl egészen a Rákos vizéig. Innen kémlelőket küldött, és mikor jelentették neki, hogy mindenfelől bátorságban vannak, a Dunán átkelt. Azt a révet, ahol átkeltek, azóta is Magyar-révnek nevezik. Amikor a rómaiak meghallották, hogy a magyarok a Dunán átkeltek, annyira megrémültek, hogy mindjárt futásnak eredtek. Árpád vezér pedig az összes főembereket összehívta, minden vitézét összegyűjtötte, és elvezette őket Attila városába. Ebben a városban, amelyet a rómaiak Aquincumnak neveztek, egymás mellett állottak a királyi paloták, egy részük még ép volt, mások romokban hevertek. A magyarok nagy örömmel örvendeztek, amikor a sok kőépületet megcsodálták, mert arra gondoltak, hogy íme, háború nélkül elfoglalták Attila király városát, akinek ivadékából Árpád vezér származott. Ezután Árpád vezér tanácsot tartott, és a tanácskozáson elhatározták, hogy Pannónia földjét meghódítják. Nagy sereggel küldték ki Szalók apját, Ősbőt és vele Ősét, hogy induljanak Veszprém városa felé, és hódítsák meg annak a földnek egész lakosságát. Ősbő először Pákozd hegye alatt ütött tábort, aztán továbbhaladt, és Pét mezején szállt meg. Három napot ott töltöttek, aztán Veszprém vára ellen nyomultak. Körülvették a várat, és nyíllal, karddal pusztítani kezdték a rómaiakat. Több mint egy hétig tartott a véres harc, ekkor a rómaiak belátták, hogy a magyarok vitézségével nem mérkőzhetnek, és hogy puszta életüket megmentsék, a várból elmenekültek. Ősbő meg Őse egészen a németek határáig üldözték őket. A határról a magyarok visszafordultak, és elfoglalták az erős Vasvárt, amely a Rába folyó mellett áll. Ezután a Balaton vize mellett lovgoltak, az ott élő népeket mind leigázták, Tihanyt is bevették. Csak ekkor vonultak be Veszprém várába, ott túszokat szedtek, majd a túszokat hírvivőkkel Árpád vezérhez elküldték. Nem sok idő múlva történt, hogy Árpád vezér engedélyt adott két kapitányának, Ősbő és Velek vitéznek, hogy Bihar vára ellen vonuljanak. El is indult a két kapitány válogatott sereggel, magyar és székely vitézekkel, s nemsokára tábort vertek a Jószás patak mellett. Meghallotta ezt Ménmarót, a bihari részek vezére, és nagyon megrémült, mert tudta, hogy Árpád vezér és katonái erősek a harcban, hiszen a rómaiakat elkergették Pannóniából, a murai karantánok táborát elpusztították, és legtöbb ellenségük már hírük hallatára elfutott előlük. Ezért aztán Ménmarót vezér is elmenekült a magyarok elől, katonáit hátrahagyta Bihar várában, maga pedig családjával az Igfon-erdőbe költözött. Ekkor megindult az ostrom: Ősbő és Velek megtámadták Bihar várát, és hajítógépekkel, nyílvesszőkkel sok ellenséget megöltek. Tizenkét napig folyt az ostrom, ezalatt Ősbő katonái közül húsz magyar és tizenöt székely esett el. A tizenharmadik napon, amikor a magyarok végső rohamra indultak, a vár árkait behányták, és a hágcsókat a falaknak támasztották - Ménmarót katonái megadták magukat. Mezítláb, könyörögve jöttek Ősbő és Velek színe elé. A két vezér Ménmarót katonáit fogságba vetette, aztán bevonult a várba. Ménmarót király nagy félelmében egész birodalmát felajánlotta, és a lányát Árpád fiához, Szoltához férjhez adta. Árpád vezér Ménmarót lányát nagy tisztességgel a vezéri házba bevezette. Ezután nagy lakomát rendezett; erre meghívta a szomszédos országok vitézeit is. Nem sokkal ezután történt, hogy Árpád vezér a nemeseket tanácskozásra hívta, és fiát, Szoltát vezérré emeltette. Amikor Ménmarót vezér két esztendő múlva meghalt, az ő országa is Szolta fejére szállott. Árpád vezér pedig, aki népének hazát szerzett, késő öregségében költözött el ebből a világból. Egy kis folyó forrása mellett temették el, amely kőmederben folyik alá Attila király városába.