" Ha ki akarsz sétálni az életemből szólj, és veled megyek."
Minden hiába!
Élet értelme te vagy szerelem!
(Geothe)
"Az angyalok úgy hívják: égi gyönyörűség,
Az ördögök úgy nevezik: pokoli kín,
Az emberek azt mondják: szerelem."
(Heine)
Elmentél.
Ez volt döntése
az Égnek.
Szívemben
pislákoló fények,
melyek sok jót
többé már
nem ígérnek.
Mert élni nélküled is
muszáj, kell, lehet;
de már nem tudom,
hogy ablakomat
a szél rezgeti,
vagy inkább talán
a döbbenet.
Aki szeret,
Annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet, hogy
Felvarrja más.
Aki szeret,
Annak hallgasd meg gondját-baját,
Mert könnyen meglehet, hogy
Meghallgatja más.
Aki szeret,
Azzal ne légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet, hogy
Rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd!
S öleld meg naponta,
Mert könnyen lehet, hogy
Megöleli más.
És akkor,hidd el,
Nem ő a hibás.
HA SZERETLEK...
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...
Ady Endre
Rég volt
"
[időnk csak ennyi én már ezt is tudom
egykor tébolyultan szerettük egymást...]
időnk csak ennyi én már ezt is tudom egykor
tébolyultan szerettük egymást most megpróbálunk
nem szeretni többé. hajdani matracunkat szétrágták a hamuszín
pofájú patkányok szerelmi nedveinket csontkeménnyé
szárította az elhagyott szobában sikoltozó huzat
nem a hajadat lobbanásait fogadja el majd az idő és
te is emlékezni fogsz éjszakáidban váratlan fellángoló pálinkás
poharaimra. mert benn élsz te egész elhibázott életemben
hiába futnék meg előled újabb árvaságba: mennék utánad
másfajta kivérzések közé. életünk csak ennyi kijátsszuk
egymás idejét s ahogy szakállamat az ősz szálak
: halkan színezi át távolodásunkat a halál
és nem mondod már vigyázzak magamra mert
nem akarsz többé vigyázni rám s a kezemből kiszédült
toll napokig a padlón hever. azért elmondom - tudd - jól
vagyok és nem ijeszt hogy régóta ködben élek
hozzám hajók jönnek el hajnalonta s várnak rám türelemmel
reggelig. mióta tudom hogy elmennék innen azóta egészen itt
vagyok. keserű cigarettákat szívok estelente s álomba
ringatnak asszonykarolású erős borok
egykor napot nyújtottam feléd lángoló tenyeremben most
jeget őriz számodra kezem. vedd magadhoz és nézd
ajándékom és nézd sápadtan milyen tiszta fájdalmas és nézd
mert ragyog és ragyog"
Zalán Tibor
Szeress úgy, mintha Téged még soha senki sem bántott volna meg!!!
Dolgozz úgy, mintha nem is lenne szükséged a pénzre...
Táncolj úgy, mintha Téged senki sem nézne...
Énekelj úgy, mintha Téged senki sem hallana
Tedd azt amit akarsz, és ami Neked örömet okoz
Éld úgy az életed, mintha a Mennyországban lennél ...
Használd ki a pillanatot, és minden helyzetben
fogadd el azt, ami a legjobb...
Sohase horgaszd le a fejed, ha valami nem úgy
történik, ahogy szeretnéd...
Az IGAZI győztesek azok, akik harcolnak, és sohasem adják fel!!!
“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.”
(Szt. Bernát)
Vehetsz házat
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.
Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.
Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.
(kínai tanítás)
NEM SZERETLEK MÁR
Nem szeretlek már,
megindult a föld és csillag hull az égről,
de nem azért mert csillaghullás hava van,
hanem mert lehullott homlokodról is egy
annyi magányos éjjelen szőtt glória:
a szerelmem,
ne csodálkozz, látod nem szeretlek többé
és az ég is könnyezik,
ugye megijedtél most is, hogy ráhullott
ijedt szőkeséged közt egy esőcsepp
az arcodra, pedig csak az eső esik
és hidd el hogy vége;
és ezt a szerelmet siratja az ég is.
Ne félj,
csak egy levél hullott a lábam elé, mint
ahogy most már szerelmed is lehull...
Nézd már, beborult és hogy esik az eső.
(Radnóti Miklós)
Zelk Zoltán - Én Téged tudlak
Nem rejtőzhetsz el már előlem
nem menekülhetsz. Fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.
S hogy még gonosznak sem kell lennem:
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szívvel! Hisz tudom már:
emlékeimtől visszakaplak.
Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
felépíthetem az Egészet.
Téged. S köréd a szobát, házat
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.
Mit rejthetnél el már előlem?
Megtanulta szemem az ívet
amit karod hasít a légben
ha magadra húzod az inget.
S a guruló víz-gyöngyök útját
has és comb közt, a test árkában
amikor nyújtózkodva, lassan
felállsz fürdés után, a kádban.
Kifosztottalak, lásd be végre
elloptam, íme, minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.
S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre
nem rólad tudok már, de Téged.
Én Téged tudlak és úgy tudlak
mint az Isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
ujból és ujból megteremtlek.
Tóth Árpád Ferenc: Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán - ha megfognád a kezemet...
Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!
Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót!
Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
-Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... -Én kopogtatok.
Hálaadás
Dsida Jenő
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
„Garantáltan lesznek nehéz időszakok, és garantáltan lesz olyan, hogy egyikőnk vagy mindketten ki akarunk szállni. De garantálom, hogy ha nem kérem, hogy légy az enyém, azt életem végéig bánni fogom, mert a szívem mélyén érezem, hogy te vagy az igazi!”
Oltári nő c. film
...HOGY MI A SZERELEM ?
"Két önzés titkos párbaja minden egyéb,
én többet kérek, azt,
hogy a sorsomnak alkatrésze légy."
Szabó Lőrinc
Remény!
Amikor a hóvirágok, kibújnak a földből.
Mikor két szemed, felszárad a könnytől,
Akkor életre kel szívedben, a szerelem,
Mit régen elfeledtél, de ma, újra keresel.
Mit most érzel, holnap már elfogod feledni.
Ami ma fáj elmúlik, ha újra tudsz szeretni.
Az életed mi szomorú volt, vidámnak látod,
Ha újra eljön a remény, párod megtalálod.
Szeress hát élni, mert a létünk gyönyörű,
Akkor is ha szép volt, akkor is ha keserű.
A csalódás után is mindig van, miért élni,
Csak ne felejtsd a szót; remélni remélni! 
Tudod mi a bánat?
Tudod mi a bánat?
Szeretni valakit ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot és soha el nem érni
Csalódott szívvel mindíg csak remélni.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni jön-e a felelet.
Hangokat ídézni mik lelkedre hulltak
Rózsákat őrizni mik rég megfakultak.
Hideg búcsuzáskor csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni, hogy ő sose tudja meg mi is az a Bánat.
Van aki könnyen eléri akit szeret,
Van aki sír, szenved míg az övé lehet
Van aki könnyen tud feledni,
Van aki meghal mert úgy tud szeretni.
Gámentzy Eduárd: Bezárlak
Bezárlak szavaim közé...
Fehér papírra vetlek!
Két felkiáltójel közé,
Eleven célkeresztnek!
Úgy őriz gyilkos fegyverem,
Mint éjszaka az álmát.
Mint könnyes szemü kisgyerek,
Ki öleli a párnát.
Ma még ha mennél,... elmehetsz!
- Majd lenézek a földre...
De holnap már nem lesz kiút!
Itt tartalak ... örökre...
"Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, Légy hű mindhalálig"
(Madách)
Ideje , hogy megköszönjem végre,
Hogy jóban - rosszban itt voltál velem.
Hogy napsugrat festettél azn égre,
Őszbehajló borús éjjeken.
Ideje ,hogy megtudja most más is,
Hogy hajótörött vagyok nélküled,
Hogy az élet viharverte tengerében,
Te vagy a biztos kis sziget.
Az én menyasszonyomMit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.
Victor Hugo
Olyan a szerelem
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
Ó, MEDDIG
Fet
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt,
s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét,
emléked híva, majd rebbentve szerteszét.
Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben
elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen;
ígérő titkokat kutatva ostobán,
kapkodni lázasan egy tűnt igéd után;
mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet,
enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked;
s leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!
Sírsz, amikor értelmetlennek tűnik az élet,
félsz a holnaptól,
a mától, a szerelemtől. Várod a megváltást,
hogy gondtalanul élhess,
s a való világ eltörpül álmaid mellett. Néha ölni tudnál,
néha pedig szeretni.
Sokszor átkozod Őt, ki hagy Téged szenvedni,
de ha meglátod,
szemed mosolyog s boldog vagy.
Ha Rád tekint, ha megérint ,
melegség önt el.
Vigyázz, hogy ne veszítsd el Őt,
s vele a reményt,
mert nélküle nem marad csak a végtelenség!
Együtt jártak már több mint egy éve,
boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,
amiért a szüleik eleinte szóltak,
de aztán beletörődtek,
hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Hosszú országúton el s visszacikáztak,
ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak,
nálanélkül soha ne induljon útnak.
Két motoros útja soha el nem vált,
bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,
a látóhatár szélén ha két motoros megjelent,
ezt leírni nem lehet ezt érezni kell.
Fekete bőrkesztyű fekete szkafander
fekete bornadrág s nem egyszerű farmer,
fekete csizmában, nyakukban kendővel
szálltak versenybe a száguldó felhőkkel..
Ők is mint más szerelmesek
sokat veszekedtek,
de csak addig tartott
aztán kibékültek.
Ám egy napon minden másképp történ,
nem tartották be a jól bevált törvény,
távozás előtt a búcsú elmaradt,
s mindez egy álom egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymás,
a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más,
de őket kínozta egy titkos sejtelem,
az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek,
és még nem békéltek meg a megsebzett szívek,
mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,
kínosan teltek a napok éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket
a békülés útja vajon melyik lehet.
Egy csillagtalan borús, éjszakán
elhatározásra jutott a lány,
tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,
s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet.
Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat
nem is töprengett oly sokat.
Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött
szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,
hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt
felrakta fejére a fekete szkafandert,
lenn az udvaron felült a motorra,
s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta,
volt egy kérése régen a fiúnak,
„nálanélkül soha ne induljon útnak”.
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre
elővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad,
hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer,
jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért
már csak a motorjának s az álmainak élt.
Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér,
több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Gondolatai már messze jártak,
csak nézte az utat, és nem vette észre,
hogy mindjárt odaér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,
de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Utolsó percében is az járt a fejébe,
hogy nem nézhet többé a fiú szemébe,
meg sem ölelheti kezét nem foghatja
ezután már többé meg sem csókolhatja.
Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott
a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
” Ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled, leszek,
légy boldog akkor én is az leszek,
ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek”
Egyetlen vércsík volt,
ami a szkafander alól a szájából kibuggyant,
s az arcán végigfutott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában
a motor közelében a holdfény árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának
a fiú eleget tesz becsület szavának,
megfogadta ugyanis még ott zokogva,
hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver
a fején ekkor már fenn volt a szkafander.
Lenn az udvaron felült a motorra,
gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért,
már csak a motorjának és az álmainak élt.
A temető ott volt az országút végén
a sír amit keresett a temető mélyén,
a sírhoz érve leroskadt eléje,
húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította
melyre nagy piros betűkkel az volt írva:
„NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED”.
A régi emlékek újra felkavarták,
a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz,
de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
Majd kis habozás után felült a motorra,
a barátai követték ot részvéttel sorba.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,
az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,
hosszú hónapokig mily boldogok voltak.
De ő itthagyta nincs többé,
s már nem érdekli semmi,
csak egyetlen gondolat ”utána menni”.
Könnyes szemekkel a kormányt markolta,
s cseppet sem figyelt a kijelölt útra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve
nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak,
lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában
a motor közelében a vén fák árnyékában.
 
szüzek gyönyöre
- losangelnek
most, hogy megérint a halandóság
a szárnyak súlya már nem is oly nehéz
imák hazugsága kezek ráncos magánya
a mindenség…
ki nem mondott fohász
reszkető szenvedély s, könnyek
talán egyszer valaki
értem is sír
a templom lépcsőn
koldus alszik
- akár egy gyermek
körmei alól piszkálja mocskos álmait
a reggel szürkesége
akár a szüzek gyönyöre
ájtatos élvezet
tudod egy napon
barna hant lesz paplanom
fejfán egy név ez lesz mindenem
örökül ezt hagyom.
s, talán a szavakat a percek szépségét
mi megigéz egy fakósárga lepke szárnya
- tudom most nevetsz
nekem megváltás hiszem
így mosolyog az ég
angyalok és démonok
- jaj ez a te világod
hidd meg tán hazug de szép
álmodom
mi mást tehetnék
mert az imáim
elkoptak már rég.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
